2012. július 23., hétfő

Kazári kamera

Az elmúlt héten egy újabb gólyafészekhez szereltünk élőképes webkamerát, így mostantól a Nógrád megyei Kazár gólyáinak életét is figyelemmel kísérhetjük. A volt Művelődési Ház kazánkéményén nevelkedő fiókák egy késői költésből születtek, így életük egyik meghatározó mozzanata, a kirepülés, még előttük áll.

Kazáron jelenleg csak itt fészkelnek a gólyák, a településen 1953 óta nem volt sikeres költés. A helyiek 2010-ben két betonvas keresztbehelyezésével "fészektartót" helyeztek ki a kéményre, majd erre egy vesszőkosarat erősítettek. 2011-ben már egy gólyapár elfoglalta és megrakta a fészket, majd az idén már költésbe is kezdtek.

A fészek adatlapja az MME gólyafészek adatbázisában >>

 A két fióka június 29-én még csak 3 hetesek múltak, ezért akkor csak a bal lábukra kapták meg a PH04664 és a PH04665 fémgyűrűt, mivel a színes gyűrű – a hossza miatt – ekkor még nem fért fel rájuk. Az egyik fiókáról kollégáim rátekeredő bálamadzagot szedtek le.

A fiókák 3 hetes korukban ::: 2012.06.29. Fotó: Papp Ferenc


A színes gyűrűt (H664 és H665) július 19-én helyezték fel a jobb lábukra, amikor a korábban Nagyhalászban tesztelt kamerát is felszerelték. Ezután néhány napig teszteltük a rendszert, s a mai napon közhírré tettük a kamera élőképének linkjét.

Köszönet illeti az új kamera felszerelése során végzett munkájáért Papp Ferenc kollégámat, Drexler Szilárdot és kazári segítőiket!

A kazári gólyakamera itt érhető el. >>

Az új kamera élő közvetítését a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” (HUSK/1101/2.2.1/0336) projekt keretében, a „Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködés Operatív Program 2007-2013” támogatásával működtetjük.


A volt kazári Művelődési Ház, a hátsó udvar irányából ::: 2012.07.16. Fotó: Nagy Károly
A volt kazári Művelődési Ház ::: 2012.07.16. Fotó: Nagy Károly
Fészekanyaggal érkező szülő ::: 2012.07.16. Fotó: Nagy Károly
Etetés után távozó szülő ::: 2012.07.16. Fotó: Nagy Károly
Etetés ::: 2012.07.16. Fotó: Nagy Károly
Etetés után távozó szülő – a kamera ekkor már figyelte őket. ::: 2012.07.22. Fotó: Papp Ferenc
A következő 12 perces videón (2012.07.22. 12:26-12:38) 03:00-kor érkezik a szülő, fészekanyagot hoz és megeteti a fiókákat, majd három perc után távozik. A két fióka ezután a „morzsákat” szedegeti.


2012. július 20., péntek

Szerdán kirepült Tisza és Borbolya, csütörtökön pedig Vándor is megtette első köreit!


Az előző bejegyzésben részletesen beszámoltam Tisza szerda reggeli első kirepüléséről, s az azt követő délelőtti szárnyalásairól. Csütörtökön este aztán megnéztem a régi kamera szerda reggel fél kilenc után mentett nagyobb felbontású képeit, s azokból kiderült, hogy szerda reggel Borbolya is kirepült.

Szerdán 08:46-kor tehát Borbolya is kirepült, s 2 perc múlva érkezett vissza.

Balról jobbra: Vándor, Tisza és Borbolya. ::: 2012.07.18. 08:44:49 (1280 x 960 pixel)
Balra Vándor, az ő csőre a legsötétebb, erről könnyen felismerhető. Jobbra Tisza látható. ::: 2012.07.18. 08:47:26 (1280 x 960 pixel)
Már látják, hogy érkezik Borbolya. ::: 2012.07.18. 08:47:46 (1280 x 960 pixel)
Középen Borbolya, a megérkezése utáni pillanatban. ::: 2012.07.18. 08:48:00 (1280 x 960 pixel)

Csütörtökön reggel 07:48-kor Vándor is kirepült, s a fészek közel fél órán át üres maradt.

Csak Vándor maradt a fészekben (2012.07.19. 07:31-07:41) A 10 perces videó részlet első másodperceiben Tisza és Borbolya elrepül, s Vándor maradt egyedül a fészekben. (Korábban, 05 óra 05 perckor egyszer már egyedül maradt, amire egy gólyaleső hívta fel a figyelmemet.) Ekkor még nem jött meg a kellő bátorsága, de hamarosan ő is elhagyta a fészket. Egy pók is megtalálta 2 nap után az új kamrát, s az lebeg időnként a horizont fölött. :-)

Vándor is kirepült (2012.07.19. 07:41-07:51) – Az előző videón megörökített percek után nem sokkal, 07:48-kor Vándor is megtette a nagy ugrást. Érdemes megnézni, ahogy gyűjti a bátorságát és próbálkozik, majd egyszer csak mintha mi sem lenne egyszerűbb, elindul (a videón 06:44-nél). Ezután közel fél óráig üres volt a fészek.

Csütörtökön délután nem nagyon repkedtek a nagy szél miatt, így amikor arra jártunk, csak a fészekben tudtam megörökíteni őket.

A fészek, a fiatalok és a kamerák ::: 2012.07.19. 15:00
Tisza, a legbátrabb az idei Halász kölkök közül ::: 2012.07.19. 15:20

Az új kamera élő közvetítését a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” (HUSK/1101/2.2.1/0336) projekt keretében, a „Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködés Operatív Program 2007-2013” támogatásával működtetjük.


2012. július 18., szerda

Nagy napra ébredtünk! – Tisza kirepülése megörökítve az új gólyakamerával


Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, miért is ébredtünk különleges napra, hiszen sokan már tudják, hogy ma reggel 7 óra után Tisza megtette az első köröket a fészek körül. S talán az is sokaknak feltűnt, hogy mától két kamerán keresztül figyelhetjük a Halász család életét, ráadásul az új kamera hangot és folyamatos élőképet (video stream) közvetít.

A további részletekről azonban közzéteszek néhány információt, képet és videót, hiszen aki a Gólyanaplóig eljut, azt talán érdekelhetik ezek a részletek. ;-)

Tisza kirepülése 

Reggel hét után néhány perccel megszólalt a fülemüle a telefonomból. Nocsak – gondoltam – ez megint valami madármentési ügy lesz az ország másik végéből. De megláttam, hogy Dajka János hív Nagyhalászból, s így már sejtettem, ez valami gólyás dolog lesz. János örömmel ecsetelte, hogy az egyik fióka csodás köröket tesz a templom körül. Ezúton is köszönöm neki, hogy felhívott, s az első kirepülésről így azonnal értesülhettem! (Meg persze mindazt a segítséget is köszönöm, amit az elmúlt 5 évben a gólyákkal kapcsolatban tett!)

Bevallom, meglepett, hogy már ma reggel kirepült az első, mert körülbelül péntekre vártam, az elmúlt évek kirepülései alapján. Eddig szinte minden évben eltelt 9 hét az első fióka kikelése és az első kirepülés között. Ezek szerint péntekre lett volna esedékes az első kiröppenés, de Tisza rácáfolt erre. :-)

Valószínű, hogy a költésben a korábbi évekhez képest több mint egy hetes késést próbálták behozni, s így az idei fiókák néhány nappal korábban érettek meg életük egyik legnagyobb pillanatára. Legalábbis Tisza, az 1H546-os gyűrűvel megjelölt Halász gyerek. Ha a korábbi évek adatait megfigyeljük, akkor még ezen a héten megteszi első repülését Vándor és Borbolya is. Valószínű, de az idén akár máshogy is alakulhat, mint minden más is.

De nem csak én számítottam későbbi kirepülésre, hanem az tippelők többsége is. :-)
Bár a szavazást a mai kirepülés miatt azonnal leállítottam, így csak egy napig tartott, de így is látható, hogy a többség (80%) csak péntek utánra várta a nagy eseményt.

Az egy napos tippelés eredménye: csak 20% várta péntekig az első kirepülést.

Honnan tudom, hogy Tisza repült ki először? – Onnan, hogy a régi kamera nagyfelbontású képein sikerült leolvasni a kirepülő és a másik két fióka gyűrűjének kódjait.

2012. július 18-án 07 óra 04 perckor Tisza, az 1H546 gyűrűvel rendelkező gólyafióka, megtette első köreit a fészek és a templom körül, s csak 5 perc múlva érkezett vissza a fészekre. Testvérei, Vándor (1H545) és Borbolya (1H547) körbeforogva csodálták bátor testvérüket. Talán kicsit irigykedtek és büszkék is voltak? :-)
A feltöltött videón 2:45-kor történt a nagy ugrás!


Ebben a videóban a reggel 7 után először kirepült fióka (Tisza) 10 percen belül kétszer is elhagyja a fészket, testvérei nagy csodálata közben. Egy köpetelés is látható a felvételen (04:49-nél)!



Az új kamera

A múlt héten már sejthettétek, hogy valamire készülünk, hiszen két bejegyzésben is megosztottam egy tesztelt kamera felvételeit (nagy sikert arattak), s azt is említettem, hogy az átkerül majd egy másik fészekhez. De azért azt csak nem gondoltátok, hogy ennyiben hagyom a dolgot?! :-)

Röviden tehát az történt, hogy hétfőn elvittük a tesztelt kamerát Nógrád megyébe, ahol hamarosan felszereljük, s láthatjátok majd annak közvetítését is. Ha minden jól megy.

Mivel előtte még Budapesten volt dolgunk, reggel vásároltunk egy másik kamerát (Vivotek), késő este hazaértünk, majd kedden délelőtt az irodában teszteltük, délután felszereltük, s ma már közzé is tettük az új kamera weboldalát. Ennyi volt, de azért ehhez sok mindennek történnie kellett előtte. ;-)

Évek óta szerettük volna, ha hanggal is rendelkező folyamatos videó folyamot közvetíthetünk a világ egyik leghíresebb gólyafészkéről, de ehhez sajnos nem állt rendelkezésünkre a megfelelően gyors internet kapcsolat. Az idei évben szerencsére sikerült ezt megvalósítani, s a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” (HUSK/1101/2.2.1/0336) projekt keretében új kamerákat is vásárolni tudtunk.

Persze mindez nem valósult volna meg, ha a csapatom (az MME Monitoring Központ munkatársai) nem ennyire ügyesek és sokoldalúak. Ezúton is köszönöm Nagy Zsolt és Görögh Zoltán közreműködését a kamera felszerelésében és beállításában, s Kecskés Zsoltnak a programozást, aminek köszönhetően a video stream eljuthat a nézőkhöz! Köszi Fiúk!

Mivel sokan megszerették az elmúlt 5 évben a régi harcos Mobotix kameránkat, így augusztus végéig még annak élőképei is láthatóak lesznek, aztán vagy nyugdíjba vonul, de inkább egy újabb helyszínen fogjuk csatasorba állítani.

Így most két kamerán is megfigyelhető a Halász család, talán egyedülálló módon a webkamerákon át látható gólyafészkek között.  (Az új kamera is archiválja a felvételeket, ami naponta 12 gigabájt videofelvételt jelent, a régi kamera pedig napi 4-5 gigabájtnyi képet termel (35-40 ezer kép).)

Mostantól tehát figyelni kell, ha egy csendes szobában vagy a munkahelyen (sicc!) a gólyáinkat élő egyenes adásban figyelitek, mert a kelepelés, a fiókák sistergése, a verebek folyamatos ricsajozása zajt csaphat! Ha ezek nem is, de a harangok rendszeres időközönként történő megszólalása és az utcai zajok (pl. kamionok és traktorok) könnyen ijedelmet okozhatnak. A hangerőt tehát érdemes lejjebb venni, ha nem szeretnénk kora reggel zsörtölődő családtagokat vagy ideges munkatársakat magunk körül! ;-)
(A hang sajnos még közel sem tökéletes, sokszor túl zajos, de jövőre majd egy profibb mikrofonnal kezdjük a szezont.)


A régi (Mobotix) és az új kamera (Vivotek) ::: Fotó: Görögh Zoltán
Az új kamera, a fészek és a fiókák ::: Fotó: Görögh Zoltán

A szülő érkezése, a fiókák etetése (ebédidőben) és a szülő távozása is látható ezen a 10 perces felvételen.



A szülő érkezése, a fiókák etetése (vacsoraidőben) és a szülő távozása is látható ezen a 10 perces felvételen.



A szülő érkezése, a fiókák etetése (kései vacsoraidőben) és a szülő távozása is látható ezen a 10 perces felvételen.


Az új kamera élő közvetítését a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” (HUSK/1101/2.2.1/0336) projekt keretében, a „Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködés Operatív Program 2007-2013” támogatásával működtetjük.