2009. július 12., vasárnap

Megtörténtek az első kirepülések

Szombaton 13 óra 42 perc 31 másodperc után megtette első körét a fészek körül, az elsőként kirepülő nagyhalászi fióka. A nagy esemény 35 másodpercig tartott.

Hogy melyikük volt az első? Egyelőre csak annyi biztos, hogy nem Kele volt. A többieknek ugyanis éppen le van meszelve a gyűrűjük*, ezért eltart egy ideig, mire kiderítjük, hogy melyikük volt a legbátrabb.

*Lehet, hogy a meszelés nem csak a hőség ellen védi a lábaikat, hanem a gólyalesők megzavarására is szolgál? :-)

Szavazó látogatóink többsége is arra tippelt, hogy ezen a hétvégén meg fog történni az első kirepülés.


Az ország más tájain is megkezdődött a kirepülés. Pénteken a darányi és a hortobágyi kamerás fészkekben is megfigyelték, amint megtették első köreiket a legbátrabb fiatalok.

Azóta Nagyhalászban is többször megismételték a próbarepüléseket, s várhatóan a következő napokban mind a négyen kirepülnek. Még körülbelül két hétig visszajárnak majd a fészekbe, s utána már csak a szülők maradnak.

Olvasóink közül többen küldtek képeket a kirepülésekről, amit ezúton is köszönök! A legkorábbi képet Kereszty Györgyinek köszönhetjük, aki egyúttal megnyerte a nagyhalászi gólyás pólót is. Mindannyiunk nevében köszönöm a képet, hiszen nélküle lemaradtunk volna a nagy eseményről, s egyúttal gratulálok neki a nyereményhez!

A nagy esemény 35 másodpercig tartott. Ez az animáció az összes mentett képet tartalmazza. Itt a visszaérkezés után ugrálás pillanatai is láthatóak.
2009.07.11. 13:42:31-13:43:27 között

Az első kirepülés rövidített, feliratos változata.
2009.07.11. 13:42:31-13:43:06 között


Az utóbbi napokban, több médiában hírt adtak Keléről, Kócosról, Kóficról és Kóborról. Az alábbiakban néhány ilyen sajtómegjelenés között tallózok.

Népszabadság Online - Kele, Kócos, Kófick és Kóbor
„Már nevük van a nagyra nőtt kisgólyáknak, amelyeket egy fél ország figyel születésük óta a nagyhalászi református templom tetején elhelyezett webkamera segítségével.”
Itt a Kófic nevét elírták, de ez legyen a legkisebb baj. ;-)

Hirado.hu - Nevet kaptak a nagyhalászi gólyák
„Nevet kaptak a nagyhalászi gólyák: Kelének, Kócosnak, Kóficnak és Kóbornak "keresztelték" őket”

Greenfo - Kele, Kócos, Kófic és Kóbor – nevet kaptak a nagyhalászi gólyák
„Alig egy hét leforgása alatt, több mint 3000 szavazatot érvényesítettek a gólya blog oldalán. A győztes neveknek mindegyik fióka esetében akadt egy erős riválisa, a szavazatok aránya szerint kettő erős tábor alakult ki; nem sok kellett volna, hogy más névre hallgassanak a népszerű madarak.”

Danubius Rádió - Tarol a gólya-valóságshow
Itt július 11-ére kell kattintani a naptárban.

A szombati Blikkben is írtak róluk.
A képre kattintva, megtekinthető eredeti méretben!
(mobiltelefonnal készült fotó)


A naplemente és az éjszaka csodás színei, gólyákkal.
Ilyen csak Nagyhalászban van. :-)
2009.07.11. 20:49-21:48 között

Egy ma délelőtti kirepülés pillanata. A testvérei csak néznek és szurkolnak. :-)
A képre kattintva, megtekinthető eredeti méretben!
2009.07.12. 09:30:43


11 megjegyzés:

Judy írta...

Karcsi, nagyon örülök, hogy ilyen ügyesek a madárkák, bár fáj a szívem, hogy már nagyon kevés ideig láthatjuk csak őket.
Kívánok minden madárnak sikeres utat, tiszta légteret, és hazatérést!
Ez a blogbejegyzés is gyönyörű, köszönöm a fáradhatatlan munkád .-)

Lajos írta...

Szerbusztok !
Ezt is kiszurkoltuk.Szinte tegnap volt,mikor még azon elmélkedtünk,hogy Darányba már 6 tojás van.Tavaly és idén is 4-4 kisgólya,azt hiszem jó szülők a halászi gólyáink.Valóban kár,hogy már csak rövid ideig láthatjuk őket. Lajos

Anna írta...

Lajosnak: itt a Gólyanapló jobb oldalán megtalálod a fontos események között. Az 5. fióka május 22-én elpusztult. Feltehetően nem volt életképes, semmit nem fejlődött 9 nap alatt. Ez is a természetes kiválasztódás része - nehezen, de így tudtam én is elfogadni.(A picasaweben láttam a kérdésedet)
Üdvözlettel: Anna

Lonci írta...

Szervusztok!

Az érháti gólyákról tudhatunk valamit?
Egyedül maradt gólya fel tudta nevelni a kis gólyákat?

Köszönöm előre is a választ!
Üdvözlettel: Icu

Herb írta...

Mind elrepült...

Orsi írta...

Üres a fészek...

Ennek igazából örülnöm kéne, hiszen a négy K egészséges, repülnek... de olyan szomorú látvány az üres fészek :-(

Bea írta...

Sziasztok,

az érháti fiókák közül az egyik sajnos feltételezhetően elpusztult, mert két hete, amikor utoljára láttam a fészket, már csak egy fióka álldogált napokig a fészekben. Ő szemmel láthatóan jól volt. :)

Üdv. Bodor Bea

Névtelen írta...

Sziasztok,

Kicsit szomorú vagyok, most is üres a fészek. Már most hiányoznak, megszoktam, hogy naponta figyelem a fejlődésüket. Gondolom, Ti is így vagytok ezzel. A héten itt Budapesten, a Széchenyi fürdő előtt láttam egy fiókát testközelből, remélem, nem csak a négy kicsinek, hanem neki se lesz semmi baja! SZép napot! Ági

Ágnes írta...

Szervusztok!
Nagy aggodalommal nézem az idokep.hu-t, halad a vihar Nagyhalász felé :-(

Ágnes írta...

Kedveseim!
Megvannak!!!!!!!!!

zsuzsa írta...

A nagy vihar szerencsére elkerülte Nagyhalászt, remélem a továbbiakban is így lesz.