2014. október 23., csütörtök

Megtréfált bennünket a Nyughatatlan

Nyughatatlan. Most éppen ezt a nevet adtam Picurunknak. :-)

Már legutóbb is említettem, hogy nagy felfedező, de az elmúlt napokban tovább erősítette ezt a meggyőződésemet. Ma délelőtt küldött újabb SMS-t, melyből kiderült, hogy kedden 194 km-t, tegnap pedig 219 km-t utazgatott. Ma kora reggel is mozgott már 11 km-t. (A hétfőn megtett 217 km-el együtt már 641 km fölött teljesített ezen a héten. S még csak csütörtök reggel volt ekkor!)

Legutóbb azzal fejeztem be, hogy: "Azóta nem küldött újabb adatokat, de valószínűleg nem állt meg. Ekkor egyébként már csak 95 km-re volt Eritrea határától, s közel a 66-os úthoz, akarom mondani, a Kassala és Port Szudán között vezető úthoz."

Nem is állt meg, ezt már tudjuk. Meg azt is, hogy jól megtréfált bennünket, hiszen a Kassala és Port Szudán közötti utat átrepülve, majd eléve az utolsó zöld foltot (magas vegetációs index-el rendelkező terület), nem ment tovább kelet felé, hanem tett egy 180 fokos fordulót, s visszaindult a már ismert vidékekre. A Kasszala régió (Kassala) után érintette Nílus-folyó államot (Nahr an Nil), majd újra Kártum államba (Al Khartum) érkezett. Reggel alig 80 km-re volt a fővárostól, de nagy összeget tennék rá, hogy az estét valahol máshol tölti majd. :-)

Picur mozgása hétfőtől ma reggelig ::: 2014. október 20-23.
hétfő: piros, kedd: kék, szerda: sárga, csütörtök reggel: zöld
Picur mozgása hétfőtől ma reggelig, az aktuális NDVI térképen (2014. október 06-15.)
hétfő: piros, kedd: kék, szerda: sárga, csütörtök reggel: zöld
Forrás: USGS - FEWS NET Africa Data Portal
Tegnap este (sárga) és ma hajnalban (zöld) időszakos vízmosások melletti megművelt parcellák közelében töltötte idejét.

Ajánlom figyelmetekbe a többi jeladós gólyánk térképeit a satellitetracking.eu honlapunkon, valamint a többi madárét is. Már 15 faj 178 egyedének (56 aktív) 359 048 adata érhető el.

6 megjegyzés:

Kata írta...

Szia Karcsi!Szinte hihetetlen, amit Picurunk művel:-)Világcsavargó lett ebből a falat gólyából:)Álmomban nem gondoltam, hogy ekkora utakat tesznek meg Afrikában! Köszönjük Karcsi, Dalmától kéne már valami jó hír.... Kata.

Unknown írta...

Köszönöm Karcsi a kimeritő tájékoztatót a kis Picurról. Bizony megnőt és felfedezi a világot és egy világjáró golya lett a piciből.

Névtelen írta...

Köszönöm Karcsi!
Ez fantasztikus!!!! Ezek szerint nagyon jól érzi magát Picur!!!
Jön-megy, világot lát....
Ibolya

Névtelen írta...

Köszi a Picurról szóló tudósítást. Drágaságunk vidáman röpköd a világban, biztos nagyon jól érzi magát. Picur azért vigyázz nagyon magadra, nem kell mindig úton lenni.
Jutka mama

Névtelen írta...

Kedves Karcsi!

Picur kóborlása során alaposan megismeri Szudánt.
Véleményem szerint olyan dologra egyszerű nagy tétet tenni, ami egyébként is egyértelmű,hogy máshol tölti az estét.:-)
Ő egy ilyen örökmozgó, hisz szüksége van táplálékra. A második térkép alapján én úgy gondolom, hogy délnek veszi az irányt.
Köszönöm a szuper bejegyzést.

Üdv: Erzsi

Névtelen írta...

Kedves Károly!
Pörgős Picur:):)és Nyughatatlan:)-irtón élvezem!Ötletes, humorosan kedves,szeretetteljes névadás:)-mint ahogy a beszámolók is hasonlóak:)!Feldúsitva sok-sok lenyűgöző, számomra új,érdekes infóval,képpel,animációval,stb.!
Nagyszerű ismeretterjesztés!Köszönetem és őszinte elismerésem!
Üdv:kugizu